Üdvözöljük az EMF Portálon!

A honlap szerkesztőinek célja, hogy világos, hiteles tájékoztatást nyújtsanak a mobiltelefónia működésének technikai részleteiről. Érdeklődő szakemberek, a tömegtájékoztatásban dolgozók, közéleti szerepet vállaló aktivisták számára is forrásértékű publikációkat tartalmaz az emf-portal.hu arról, hogyan működik a mobiltechnológia, mit jelent a rádiófrekvenciás elektromágneses mező, (angolul Electromagnectic Field: EMF), és mi a kapcsolat a kettő között. A honlap folyamatosan tájékoztat az európai és a magyar szabályozásról, az EMF hatásaival foglalkozó szervezetekről, valamint az elektromágneses mezők egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatos legfrissebb tudományos értékelésekről. A szerkesztők rendszeresen közzé teszik a fontosabb nemzetközi szervezetek mobiltelefonokkal foglalkozó dokumentumait, így például az Európai Közösség kutatási programjainak (EMF-NET) összefoglalóit, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott ténymegállapításokat.


Az emf-portal.hu tudományos igényességű információk és tanulmányok online tárháza – a közzétett anyagok kifejezésmódját a szakmai hitelesség követelményei határozzák meg. A szerkesztők alapelve az, hogy közérthetően, de semmi esetre sem leegyszerűsítve teszik hozzáférhetővé a publikációkat.


Egyedi, máshol egyébként nem közölt tartalom a honlapon a mobiltelefon bázisállomások környezetében végzett mérési adatbázisa. Minden érdeklődő megtekintheti a mobil bázisállomások elektromágneses terhelésének legmagasabb mért szintjét. A méréseket kizárólag akkreditált, a szolgáltatóktól független mérő szervezetek végzik, a feltöltött adatok hitelesítettek. A mérési pontok adatbázisát rendszeresen frissítjük a szolgáltatók által megküldött új mérési eredményekkel.


Amennyiben bármilyen kérdése, megjegyzése vagy kérése van, tudassa velünk az oldalon elhelyezett, visszajelzésekre szolgáló adatlapon! Örömmel fogadjuk az elektromágneses térre és a programra vonatkozó kérdéseket. A honlapra látogatók új méréseket is kérhetnek: az igényeket összegyűjtjük, és a leggyakrabban említett bázisállomásoknál elvégezzük a mérést. Erről bővebben itt olvashat.

  
Új WHO állásfoglalás a mobiltelefonokról
2010 augusztus 9.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010 májusban adta ki legfrissebb kutatások eredményét is tartalmazó, 193. sz. Tényközlő Lapját a mobiltelefon készülékek egészségi hatásairól.
A Tényközlő Lap összefoglalja a WHO közegészséggel kapcsolatos állásfoglalását, a WHO, a lakosság egészséggel összefüggő aggodalmaira adott válaszát és a nemzetközi szabályozás jelenlegi helyzetét.

  tovább...

Régebbi híreink
    tovább...
  
Navigáció: Home Belépés